Kőkútkert Étterem, Kékkút, Fő utca 8.

Kőkút Kert Étterem

Megfőzöd?

Rántott borjú lábszár, tartármártás, petrezselymes burgonya.

HOZZÁVALÓK A lábakat forrasztólámpával szőrtelenítettem/perzseltem. Egy nagy pulykasütő lábas (csak ebbe fért el a láb) aljára sasliknyársakból rácsot csináltam, hogy ne süljön le benne a láb. Beletettem a zöldségeket nagy darabokban. A lábakat éles késsel bemetszettem hosszában, hogy majd ki tudjam csontozni. Végül beleszuszakoltam a lábasba. A fahéj és a szegfűbors kimaradt a teatojásból, de így is elfért a lábak mellett. Hat órán át főtt pici lángon. Néha leszedtem a zsírt és a habot róla. Kiemeltem egy lábat, amit megpróbáltam kicsontozni, de nem voltam igazán szerencsés – ennek még főnie kell! Így aztán visszapakoltam, és további hat órát adtam

Kékkúti csőszpecsenye rántott krumplival

HOZZÁVALÓK A pecsenyéhez: 50 dkg szűzpecsenye, só, őrölt feketebors, a sütéshez 10 dkg libazsír, 10 dkg húsos szalonna. A párolt hagymához: 50 dkg vöröshagyma, só, 6 dkg cukor, 1 evőkanál egész kömény, 1 evőkanál balzsamecet, 1 dl olaszrizling, őrölt bors. A krumplihoz: 80 dkg burgonya, só, 2 tojás, 5 dkg liszt, 15 dkg zsemlemorzsa, a sütéshez 2,5 dl étolaj. A szűzpecsenyét lehártyázzuk, érmékre szeleteljük, kicsit megnyomkodjuk, sózzuk, borsozzuk, félretesszük, hogy a fűszerekben pácolódjon. Addig a vöröshagymát megtisztítjuk, félkarikákra vágjuk. A szalonnát felkockázzuk. A szűzérméket libazsírban mindkét oldalukon szép színesre sütjük, és melegen tartjuk. Zsírjában ropogósra pirítjuk a felkockázott szalonnát,

Kékkuti tüttyölt ratyli

A dunyasztott pecsola igazi eredetije, ősi piréz ízekkel. HOZZÁVALÓK 1,5 kiló nyersratyli Egy jókora pese 2 csobolyó gönyézde (ha lehet pöcörgősi) 3 csipet cihánta 4 ölej csikmány Kb. 5 zamecsli 1 suttyonyos petrecel és 1 véka vatyek ELKÉSZÍTÉS – A nyersratylit fertályórát posvásztjuk a gönyézdével, míg csurmot nem ereszt, közben a vatyekot megdicsikicseljük. Szépen höllyén megpicskázzuk, a nyesedékből pedig apró csulmákat gyúrunk, ezek kerülnek a koshadtba.– Közben a pocadékot megpeccsentjük, a ratylit pedig hagyjuk slottyanni. Tüttyölni csak akkor kezdjük, ha már jó vatyálós.– A pesét lesolyvasztjuk, aztán már csak röttyengetjük, mert hamar odakaphat.– Végül a suttyonyos petrecelt belebibározzuk a